Kínai Képmedicina Magyarországi Közhasznú Egyesülete

Csung Jüan Csikung-oktatók, Kínai Képmedicina-teraputák és lelkes támogatók 2017-ben együtt hozták létre a Kínai Képmedicina Magyarországi Egyesületét (rövidített nevünkön KKME-t) abból a célból, hogy a Csung Jüan Csikung és a Kínai Képmedicina minél több emberhez eljusson Magyarországon.

Egyesületünk víziója, küldetése és főbb céljaink

A Csung Jüan Csikung és a Kínai Képmedicina értékeivel és módszereivel szeretnénk hozzájárulni az ember szellemi, lelki és fizikai jóllétének fejlődéséhez, az egyén kiteljesedésének szolgálatához, környezetünk és a civilizációnk megújulásához.
Mi, a Kínai Képmedicina Magyarországi Egyesülete tagjai hiszünk abban, hogy az emberi életünk során lehetőségünk van a fejlődésre, a belső változásra. Ebben a felgyorsult változó világban a Csung Jüan Csikung és a Kínai Képmedicina magát a változás erejét és módszertanát adja az útját kereső, az önismeretre törekvő nyugati ember számára vallási és világnézeti hovatartozás nélkül, hogy képesek legyünk önmagunk megújítására, felemelkedésre a nehézségek közepette is.

A Kínai Képmedicina Magyarországi Egyesületének küldetése a Csung Jüan Csikung és a Kínai Képmedicina módszereinek és értékeinek széles körben való megismertetése Magyarországon, hogy az ősi, kínai hatékony önfejlesztő módszerek segítségével az emberek kiteljesedett és boldog életet tudjanak élni.
Egyesületünk küldetése, hogy Magyarországon a Csung Jüan Csikung és a Kínai Képmedicina módszereinek megismertetése révén segítséget nyújtsunk az embereknek az egészségük megőrzésében és javításában, valamint a szellemi, spirituális önfejlesztésben és a mentális állóképesség fenntartásában a modern életmód okozta kihívások közepette. 
Lehetőséget kívánunk biztosítani a tagok számára a Csung Jüan Csikung és Kínai Képmedicina ismereteinek, módszereinek bővítésére és gyakorlására.
Szolgálni kívánjuk a Csung Jüan Csikung és a Kínai Képmedicina módszereit használó közösséget.
Céljaink között szerepel tanfolyamok szervezése, a Csung Jüan Csikung-oktatók munkájának támogatása, a Csung Jüan Csikung valamint a Kínai Képmedicina módszereinek népszerűsítése Magyarországon.

További céljainkról egyesületünk alapszabályában olvashatsz. 
Egyesületünk céljait időrendi bontásban pedig itt találod.

Amire büszkék vagyunk

A 2017 májusában 11 fővel megalakult egyesületünk közel 300 főre bővült. 
2018. júniusában egyesületünk egy előadássorozatot szervezett Xu Mingtang nagymester részvételével, amelyen Debrecenben, Győrben és Budapesten összesen mintegy 1300 fő vett részt. Xu Mingtang Magyarországon 2018 júniusában2018 októberében pedig egy nagy nemzetközi programsorozat részeként a 8. Nemzetközi Kínai Képmedicina konferenciát szerveztük meg a Semmelweis Egyetemen. A konferencia mellett egy háromnapos csikungelvonuláson, továbbá egy Kínai Képmedicina tanfolyamon is részt vehettek az érdeklődők. 

A 2018-as programokról és a konferenciáról bővebben itt olvashatsz.

A Covid alatt Xu Mingtang nagymester számos online tanfolyamot és több hónapon keresztül napi rendszerességgel előadásokat is tartott. A magyar érdeklődők bevonásához kapcsolódó feladatokat egyesületünk látta el, így például mi biztosítottuk a programok magyar nyelvű fordítását. Az azóta eltelt időszakban megrendezett nemzetközi online és offsite Csung Jüan Csikung és Kínai Képmedicina programok szervezésében is aktívan részt veszünk, hogy azok minél több magyar érdeklődő számára elérhetőek legyenek. Ezen túlmenően 2022 nyarán 31 új magyar Csung Jüan Csikung-oktató vizsgáztatását is egyesületünk szervezésében sikerült lebonyolítani.

2023 őszén egyesületünk megkapta a közhasznúsági státuszt. Ez lehetővé teszi, hogy az akkreditált képzésekbe és a Csung Jüan Csikung népszerűsítésébe bevonjunk olyan cégeket, melyek számára fontosak egyesületi céljaink. Pénzbeli, termék- vagy szolgáltatási támogatásukkal ők az adójukat tudják csökkenteni, miközben nekünk nagyon sokat segítenek!

Csapat, segítők

Az egyesület vezetősége:
Fuchs Krisztina -  elnök
Czeglédi István - elnökségi tag

Az egyesület könyvelője:
Császár Edit - egyesületi tag

Az egyesület állandó segítői:
Nagy Gabi 3. szintű Csung Jüan Csikung oktató – Xu Mingtang nagymester tolmácsa, fordítás, egyesületi kommunikáció
Nadrai László 3. szintű Csung Jüan Csikung oktató – tanfolyamok rögzítése és szerkesztése
Bagócsi Orsolya - szervezés, kommunikáció, lektorálás
Fadgyas Enikő - fordítás

Segíteni szeretnék önkéntesként az egyesületnek 

Várunk egyesületünk lelkes segítői csapatába önkéntes segítőként Téged is! Jelentkezz segítőnek az info@zyq108.hu e-mail címen!

Légy az egyesületünk nagykövete! 

Keress meg olyan cégeket, akik közhasznúságunk miatt a szolgáltatásukkal, eszközeikkel vagy anyagilag tudnak támogatni minket! Jelentkezz nagykövetnek az info@zyq108.hu e-mail címen!